Öt év után visszatért Budapestre a FINA által rendezett úszó világbajnokság. Idén februárban állapodott meg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) a Magyar Úszó Szövetséggel, illetve a magyar kormánnyal, hogy 2017 után, idén ismét segítő kezet nyújt Magyarország a világ úszósportjának. A mindössze bő 3 hónap alatt előkészített, 9 helyszínt érintő eseménysorozat teljes hang-, fény-, vizuál- és szerkezettechnikai kiszolgálását pedig Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb rendezvénytechnikai cégeként, mi végezzük.

Több mint 15 éves tapasztalattal már több hasonló méretű rendezvény előkészítésében és lebonyolításában vettünk részt technikai partnerként. A mostani alkalommal azonban a teljes hang-, fény-, vizuál- és szerkezettechnikai feladatok mellett a rendezvénytechnikai cég gondoskodik a broadcast-ről, az szükséges IT hálózatokról, mobil építményekről (sátrak, fedések, tornyok), és egyéb infrastruktúráról beleértve a kerítéseket, bútorokat, talajtakarásokat is.

9 helyszínen vagyunk ott

A 2022-es úszó világbajnokságra mintegy 5 vizes sportágban közel 200 ország megközelítőleg 3500 versenyzőjét várják, és további 1500 résztvevővel számolnak a szervezők. A hat verseny helyszín, azaz a Duna Aréna, a Hajós-Széchy medence (Margit-sziget), a Lupa-tó, Sopron, Szeged, Debrecen mellett a mi biztosítjuk a feledhetetlen élményt a kisérő rendezvényeken is, azaz a küldöttségek, és több prominens személy számára megrendezésre kerülő gálavacsorán a Szépművészeti Múzeumban, valamint a FINA Extraordinary General Congress-en, amelynek a Puskás Aréna ad otthont, de mi gondoskodunk a fergeteges hangulatról a Margit-szigeten található Kertmoziban kialakításra került Fanzone-ban is. A feladatok professzionális kivitelezésében pedig esetenként akár 200 szakképzett munkatársunk vesz részt.

Nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetünk egy ilyen fontos, és sokrétű rendezvény lebonyolításában. A 15 éves múltunk során szerzett tapasztalataink segítettek minket abban, hogy a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő alatt sportolóinkhoz, és hazánkhoz méltó színvonalon lássuk el a ránk bízott feladatokat. Hiszünk abban, hogy amennyiben jól végeztük a munkákat az élmény bár a résztvevőkké lesz, de a siker közös.

pályázatok
Update Cookie Preferences