Minden idők legnagyobb és leglátványosabb Szent István Napi ünnepségét rendezték meg tavaly Budapesten, amelyet több mint 700 000 ember követett élőben a főváros több pontján. Európa legnagyobb tűzijátékának és fényshow-jának kulisszatitkairól dokumentumfilm készült, amely bemutatja a gyönyörű budapesti helyszíneket és a grandiózus projekt technikai hátterét. A film a Visual Europe Group Youtube-csatornáján tekinthető meg.

Minden idők legnagyobb augusztus 20-i rendezvénysorozata volt a tavalyi: Budapest a Szent István Napon 15 helyszínen várta programmal az érdeklődőket, a Duna-part, az Országház mellett például a Vigadó téren, a Vörösmarty téren vagy a Városligetben. Több mint hétszázezren voltak kíváncsiak élőben minden idők legnagyobb tűzijátékára, valamint a különleges fényshow-ra.
A különleges rendezvény az év egyik legnagyobb művészeti összefogásává vált, több száz szakember dolgozott rajta hónapokig. Első alkalommal dolgoztak együtt a show kapcsán az ország legnagyobb fényfestő csapatai és független fényművészei. Grandiózus fényárban úszott ezen a napon az Országház homlokzata és a Nemzeti Galéria is.
A Visual Europe Production volt felelős a show fényfestési feladataiért, a világításért, a hangosításért, valamint a videófalak telepítésért. Féléves felkészülés előzte meg a produkciót. A rendezvényeken több mint 100 munkatársunk dolgozott, az építési és bontási folyamatokban pedig mintegy 250-en vettek részt. 1000 lámpát, 7 videófalat és 2 LED-utánfutót állítottunk üzembe a páratlan élmény érdekében.
A parlament Duna felőli oldalára különleges szakmai kihívás volt vetíteni, ezt először a Visual Europe Production valósította meg Magyarországon.
„250-300 méter volt a vetítési távolság, úgy, hogy a vetített képnek pixelenként, centiméteres pontossággal igazodnia kellett az Országház igen részletgazdag homlokzatához. A fényfestéshez közel 50 projektort használtunk, a teljes fényerő közel 1 700 000 lumen volt” – tájékoztat Pácser Balázs, a Visual Europe Production Large Events üzletágának vezetője.
Hozzáteszi: a vetített képnek pixelenként, centiméteres pontossággal igazodnia kellett az Országház igen részletgazdag homlokzatához. A fényfestéshez 50 projektort használtak, a fényshowhoz pedig 1000 lámpát, valamint több mint 800 darab hangfalat.
Az eseményt dokumentumfilmben mutatják be az esemény fontosabb szereplői, művészei, szakemberei. A film a Visual Europe Group Youtube-csatornáján tekinthető meg.

pályázatok
Update Cookie Preferences