Digital signage rendszert, konferenciatechnikát és tolmácsrendszert terveztünk és telepítettünk a Kertész Imre Intézet Benczúr utcai épületébe, melyet a napokban adtak át. Kertész Imre az első és mindeddig az egyetlen magyar író, akit irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki, ezért kiemelten fontos, hogy munkásságát a következő generációk is megismerjék a modern technológia eszközeivel.

Terézvárosban, a Benczúr utca 46. alatt található az a helyileg védett villaépület, amely teljes felújítása és eredeti állapotban történő helyreállítása után a Kertész Imre Intézet otthonává vált.

Ápolják Kertész Imre emlékét

Az intézet 2017 januárjában alakult meg, működtetője a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Fő célkitűzése az író emlékének méltó ápolása, kiadatlan műveinek és a róla szóló irodalmi anyagoknak az összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése. Az Intézet minél szélesebb közönségréteg számára kívánja hozzáférhetővé tenni Kertész Imre műveit.

Az ingatlan rekonstrukciója során könyvtárat, konferenciatermet és rendezvényteret is kialakítottak, összesen több mint 1200 négyzetméteren. Az ingatlan fix installációinak tervezésével, kivitelezésével és működtetésével a beruházó a Visual Europe Project-et bízta meg.

Modern kijelzők és konferenciaterem

A bejáratnál 12 kijelző fogadja a látogatót, a digital signage rendszer képes a legkülönfélébb tartalmak lejátszására. A földszinten található vezérigazgatói tárgyalóba 65 collos LG kijelzőt telepítettünk, a tetőtéri konferenciaterembe pedig 400×225 centiméteres motoros vetítővászon és 10 000 ANSI lumen fényerejű Panasonic lézer projektor került” – ismerteti a technikai megoldásokat Hódi József, a Visual Europe Project üzletág-igazgatója. Hozzáteszi: az épületen belüli mobil kijelzőkre is közvetíthetők a konferenciateremben zajló események. Full HD felbontásban az internetre is közvetítővé válnak a történések. A jelátvitelekről és a rendszer vezérléséről Crestron eszközök gondoskodnak.

A helyszíni tartalom-előállítást komplett videószerkesztő- és vágóstúdió teszi lehetővé. A konferenciaterem hangrendszerét pedig Yamaha erősítővel, Yamaha oszlophangsugárzókkal és mélysugárzókkal, valamint Shure digitális vezetéknélküli mikrofonrendszerrel terveztük meg. A többnyelvű információközlést Televic tolmácsrendszer segíti.

1800 dokumentum

Kertész Imre az első és mindeddig az egyetlen magyar író, akit irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki. Örökségének ápolása ezért hatalmas felelősség. Megtisztelő, hogy a feladatban kiemelt szerepet vállaló Kertész Imre Intézet fix installációinak tervezésében, kivitelezésében és működtetésében részt vehetünk. Ezáltal az író munkásságát a következő generációkkal is megismertethetjük, a modern technológia eszközeivel” – fogalmaz Botond Szabolcs, a Visual Europe Group vezérigazgatója.

A Kertész Imre Intézet által kezelt iratanyag és könyvállomány több forrásból táplálkozik, s folyamatosan bővül. Az író által adományozott elektronikus fájlcsomag mintegy 1800 dokumentumot (levelet, cikket, esszét, regényt, színművet, naplót) tartalmaz.

pályázatok
Update Cookie Preferences