Az Év Irodája Piknik & Díjátadó több szempontból is izgalmas produkció volt a nyár elején: ez volt a Visual Europe Production első szabadtéri eseménye a világjárvány óta. A színpad egy része pedig valójában a Dunán állt. Több mint 800-an vettek részt a rendhagyó díjátadón.

„Évek óta rendezvénytechnikai partnerei vagyunk Az Év Irodája rendezvénysorozatnak. Az idei díjátadó különlegessége számunkra az volt, hogy a Covid-19 világjárvány után ez volt az első szabadtéri rendezvényünk” – meséli Dunai-Kovács Tamás, a Visual Europe Production key account managere.

A Kopaszi-gáton rendezett díjátadó másik érdekessége az volt, hogy a szervezők különleges, piknikes-fesztiválos hangulatú eseményt álmodtak meg. „Több mint 800 vendégünk számára szerettünk volna egyedi élményt adni. A Visual Europe Production ebben kiváló partnernek bizonyult. Szakértelemmel, technikával egyaránt támogattak és egy olyan különleges eseményt hoztunk létre, amilyenre itt, a Kopaszi-gáton még nem volt példa” – fogalmaz Fodor Dániel, az OfficeUP ügyvezetője.

Az Év Irodája verseny díjátadóján a résztvevők végre kiszakadhattak a home office-ból és szabadtéri irodákban dolgozhattak, miközben piknikezhettek, inspiráló előadásokat hallgathattak, jógázhattak, SUP-ozhattak, és a nap zárásaként a díjátadó mellett egy remek koncerten is részt vehettek.

A Visual Europe Production rutinos rendezvénytechnikai stábja pedig valóban emlékezeteset alkotott. A teljes technikai kivitelezést csapatunk kapta feladatul. A tervezéstől a logisztikáig, a háttérstáb kialakításától a technikusok felkészítéséig komplett szolgáltatást nyújtottunk. Az esemény alapos előzetes tervezést és felkészülést igényelt, és speciális kihívások is mindig adódnak – példaként említhetjük a koronavírus-járványhelyzet miatt megváltozott körülményeket.

Az Év Irodája Piknik & Díjátadó igazi különlegességének pedig a színpad bizonyult, amelyet, kihasználva a hely adottságait, félig a Dunán építettünk fel. Így az egész esemény páratlan miliőt, körítést kapott a folyónak köszönhetően. Az eredetileg 10×8 méteres alapszínpadunkat két oldalt 5-5 méterrel megtoldottunk, és annak érdekében, hogy az eseményt mindenki követni tudja, 7×3,5 méteres LED falat helyeztünk el a színpadon.

Az eseményről készült videót ITT lehet megtekinteni.

pályázatok
Update Cookie Preferences